Süti Tájékoztató

Általános szerződési feltételek
Designer Mentoring ProgramElőzetes jelentkezésA Brandguide Designer Mentoring Program (DMP) weboldalán az “időpontot foglalok” gombra kattintva indul a jelentkezés menete. Ezután egy Google Form-ra jut a jelentkező, ahol néhány, a munkájára vonatkozó kérdést kell megválaszolnia.Discovery Session (DS)A DS egy 30 perces (maximum), ingyenes előzetes beszélgetés. A DS nem oktatás, vagy konzultáció. A DS célja egymás megismerése, illetve meghatározni, hogy a megosztott információk, valamint a beszélgetés alapján miként fogunk együtt dolgozni, mik lesznek a fő fókuszok a mentoring során. A DS után/közben mindkét fél elállhat a további együttműködéstől.FizetésA DMP-ben való részvétel feltétele a tanácsadási díj 100%-os megfizetése. Ezt a mentorált, vagy vállalkozás(a) nevére kiállított  számla ellenében, átutalással, vagy bankkártyás fizetéssel kell 8 napon belül kiegyenlíteni. Kizárólag miután beérkezett a tanácsadási díj kezdődik a DMP, ezután lehet az első időpontot online foglalni. A DMP tanácsadási díja a képzés oldalán feltüntetett összeg.A jelentkező a tanácsadási díj kifizetésével hozzájárul a szolgáltatás mentor által történő teljesítésének megkezdéséhez, és tudomásul veszi, hogy a teljesítés megkezdését követően a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet20. §-ban foglalt, indokolás nélküli elállási jogát elveszíti.A DMP időtartamaA DMP 8 órányi Mentoring Session-t (MS) tartalmaz. Ezt a 8 órát, a tanácsadási díj beérkezésétől számított 3 hónapig lehet felhasználni. A felhasználás legkisebb időegysége 30 perc. A naptárban 30 perces egységenként foglalhatóak az MS alkalmak. Amennyiben hosszabb MS-re van igény, akkor foglalható (amennyiben a naptárban elérhető) egymást követő több egység is. Az elszámolás alapja, a naptárban befoglalt 30 perces időegységek száma, függetlenül attól, hogy a mentorált kihasználja-e teljesen a befoglalt egységet. Előzetes egyeztetés után lehetőség van a 8 órát egyben lefoglalni. Lemondani a lefoglalt időpontot az azt megelőző 72 órán kívül lehetséges, így nem kerül a keretből levonásra. 72 órán belül lemondott alkalom beleszámít az BMP időkeretbe. MS-t lemondani az online foglalási rendszerben (Google Calendar) lehet.A Mentoring Session meneteAz MS alapvető célja a mentorált fejlődésének elősegítése. Négy fő alappillére:Kritikai visszajelzés (aktuális munka, feladat elemzése)Elméleti kérdések elmélyítése (prezentáció)Tanácsadás (portfolio, saját brand, üzeli kérdések)Kérdezz-felelek (kisebb témák átbeszélése)Az információ szóban, prezentációk és dokumentumok segítségével kerül átadásra.Technikai feltételekA DMP MS kizárólag online történik, hang- és képátvitellel, Google Hangouts Meet rendszerén. A BMP-hez szükséges technikai feltételeket a mentoráltnak kell biztosítania (számítógép, böngésző, webkamera, megfelelő sávszélességű internet, stb.)Jogi kérdésekAz átadott információk (szóbeli, fileok) kizárólagos felhasználója a mentorált. Nem adható tovább, nem osztható meg harmadik féllel. A beszélgetést csak engedéllyel lehet rögzíteni.Webinár, digitális kurzusok, oktatásA webinárok és kurzusok célja a tudásátadás.JelentkezésA brandguide.hu megfelelő oldalain, a “jelentkezek most” gombra kattintva lehet jelentkezés. A jelentkezéshez szükséges adatokat A SalesForm rendszerén megadni, melyeket a számla kiállításához szükséges bekérnünk. A webimáron lévő résztvevők száma limitált.FizetésA webinár mindenkori díját számla ellenében kell megfizetni. A jelentkezés onnantól érvényes, hogy a pénz megérkezik a brandguide universe Kft számlájára. A fizetés bankkártyával a SalesForm rendszerén, vagy átutalással lehetséges.LemondásLemondani webinar jelentkezést, annak időpontját megelőző 72 órán kívül lehetséges, ekkor visszafizetésre kerül a teljes részvételi díj. 72 órán belül lemondott alkalom esetén nem áll módunkban a részvételi díjat visszafizetni.Sikeres jelentkezésSikeres jelentkezés esetén a jelentkező emailben kap megerősítést. A webinar időpontját megelőző legkésőbb 72 órával megkapja a Google  Meet linket amelyen a webinar elérhető lesz. A link továbbosztás szigorúan tilos, csak az vehet részt a webináron akinek a részvételi díja a webinár kezdési időpontjáig a brandguide universe Kft bankszámlájára megérkezik.Technikai feltételekA brandguide webinarok kizárólag online történnek, hang- és képátvitellel, Google Hangouts Meet rendszerén. A webinárhoz szükséges technikai feltételeket a résztvevőnek kell biztosítania (számítógép, böngésző, webkamera, megfelelő sávszélességű internet, stb.) A kurzusok kiszolgálása a www.thinkific.com rendszerén keresztül történik. A brandguide universe Kft semmilyen garanciát nem vállal a Thinkific rendszer elérhetőségével, használhatóságával kapcsolatban.Fizikai termékek értékesítésA brandguide kínálatában az alábbi fizikai termékek érhetőek el:Branding és vizuális válasz könyvTipográfia – A vizuális kommunikáció alapjaBranding kártyákA fizikai termékek mindenkori eladási árát a brandguide.hu oldalon találni.FizetésA termékek mindenkori vételárát számla ellenében kell megfizetni. A fizetés bankkártyával a SaleforForm rendszerén, vagy átutalással lehetséges.SzállításA logisztikát a Webshippy Kft végzi.Könyv – Mo ingyenes, más címre a céltól függő szállítási díjak adódnak hozzá a fizetendő összeghez.YELLOW közösségi platformA YELLOW a brandguide közösségi platformja, melyet a brandguide universe Kft üzemeltet. A YELLOW   szolgáltatásait havi tagdíjat ellenében igénybe venni.A YELLOW szolgáltatásait a mindenkori brandguide.hu aloldal tartalmazza.A tagdíj mértékét minden esetben a vonatkozó brandguide.hu aloldal tartalmazza.A tagdíjfizetés automatikusan a fordulónapon kerül kiszámlázásra és a megadott kártyáról kerül levonásra. A fordulónap az előfizetéstől számított minden 30. napot jelenti.A tagdíj mindig a soron következő hónapot fedezi, tehát előre kerül kifizetésre. A YELLOW tagság bármikor indoklás nélkül lemondható, így a fordulónapon a YELLOW tagság és a szerződéses viszony megszűnik.Az üzemeltető fenntartja a jogot, hogy egyoldalúan, indoklás nélkül felmondja a YELLOW tagságát egy regisztrált tagnak.A tagdíjfizetést elmulasztó tagot az üzemeltető először figyelmeztetésben részesíti, majd felmondja a tagságát.A YELLOW Platform (yellow.brandguide.hu) üzemeltetésért és annak tartalmáért nem vállal felelőséget az üzemeltető. A platform motort a circle.so biztosítja, melyek elérhetőségéért, funkciói stabilitásáért a üzemeltető semmilyen felelősséggel nem tartozik.Általános szerződési feltételekAz brandguide.hu oldal üzemeltetője:
cégnév: brandguide universe Kft.
székhelye: 9025 Győr, Vámbéry Ármin utca 47. fsz.1
Adószám: 29043541-2-08
Cégjegyzékszám: 08-09-032803
e-mail: [email protected] honlapon többek között branding témájú online oktató anyagok kerülnek elhelyezésre, amelyeket a honlap látogatói megvásárolhatnak. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a brandguide universe Kft., székhely: 9025 Győr, Vámbéry Ármin utca 47. fsz.1, továbbiakban: Kereskedő) és az elektronikus szolgáltatást igénybe vevő vásárló (a továbbiakban: Vásárló) jogait és kötelezettségeit tartalmazza ezen vásárlás folyamán. (továbbiakban: Felek).RegisztrációAz online oktató anyagok megvásárlása regisztrációhoz kötött. A regisztrációkor az „Adatkezelési Szabályzat”-ban megadott adatok szükségesek, azokat az „Adatkezelési Szabályzat”-ban foglaltak szerint kezeljük, az ott leírt feltételek vonatkoznak rá.A regisztráció megtörténtéhez a Vásárlónak el kell fogadnia a jelen ÁSZF-et (a továbbiakban ÁSZF, vagy „Feltételek”), a Jogi Nyilatkozatot, és az Adatkezelési Nyilatkozatot, valamint hozzá kell járulnia megadott adatainak a hatályos jogszabályok szerinti kezeléséhez. A Vásárló a szükséges hozzájárulásokat a regisztrációs felületen található, az erre vonatkozó mezők bejelölésével adhatja meg. A Vásárló a vonatkozó mezők bejelölésével kijelenti, hogy a jelen ÁSZF, Jogi Nyilatkozat és az Adatkezelési nyilatkozat valamennyi rendelkezését elolvasta, megértette, és annak valamennyi rendelkezését saját magára nézve kötelezőnek ismeri el.A regisztrációkor megadott adatokat (esetleges adatbeviteli hibák esetén), illetve a jelszót a Vásárló – jelszavával történő belépése után – bármikor módosíthatja.A jelszó megőrzése a Vásárló kötelezettsége, a Kereskedő nem vállal felelősséget a jelszó illetéktelen személyekhez kerülése esetén.A megadott adatok pontosságáért, aktualitásáért és helyességéért, valóságtartalmáért kizárólag a Vásárló felel. A Vásárló köteles a megadott adataiban utóbb bekövetkezett változások esetén azok módosításáról haladéktalanul gondoskodni. A Kereskedő kizár mindenfajta felelősséget, amely a honlapon megadott adatok helytelenségével, elírásával, vagy valótlanságával összefüggésben merül fel.A regisztráció feltétele, hogy a regisztrációt az Kereskedő elfogadja. A Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációt bármikor indoklás nélkül visszautasítsa, azt bármikor visszavonja bármilyen felhasználói visszaélés esetén, illetve különösen abban az esetben, ha a Vásárló a regisztráció során valótlan, hiányos adatokat ad meg.A Vásárló bármikor jogosult a regisztrációjának törlését kérelmezni az oldalról írásban (e-mail útján az [email protected] e-mail címre küldve).2. Általános adatokA brandguide.hu elnevezésű honlapot (a továbbiakban: honlap) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény („Ektv.”) alapján szolgáltatóként brandguide universe Kft.. működteti.brandguide universe Kft.. Ektv 4. §-ában előírt kötelező adatszolgáltatása a 3. pontban található.A honlap biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent Vásárlóinkra kockázatot, azonban javasoljuk az alábbi óvintézkedéseket: vírus és spyware védelmi szoftverek használata friss adatbázissal, az operációs rendszer biztonsági frissítéseinek telepítése.3. Tájékoztató adatokcégnév: brandguide universe Kft..
székhelye: 9025 Győr, Vámbéry Ármin utca 47. fsz.1
Adószám: 29043541-2-08
képviselője: Serfőző Péter
telefon: +3620-9311-835
e-mail: [email protected]
elektronikus ügyfélszolgálat: [email protected]
telefonos ügyfélszolgálat: +3620-9311-8354. A megrendelés folyamata és a vásárlás feltételei az interneten keresztül történő megrendelés eseténAz brandguide.hu honlapon található(ak) megvásárolható oktató anyag(ok) és online oktatási események (webinár, mentoring), melyeket az brandguide.hu oldalon valamely vásárlásra felszólító gomb megnyomásával lehet megvásárolni.A vásárláshoz regisztráció szükséges: név, e-mail cím, és a számlázási adatok megadásával.a.) ÁrakAz oktatóanyag vagy oktatási esemény igénybe vételéért minden esetben az ott feltüntetett ellenértéket kell Vásárlóinknak megfizetni. A brandguide universe Kft.. szabadon élhet az árváltoztatás jogával. Az árváltozások akkor lépnek életbe, amikor a honlap felületein online megjelennek. A közölt árak mindenkor nettó +Áfa, valamint bruttó összegben is feltüntetésre kerülnek. Az árak minden esetben a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközében kerülnek megállapításra.Amennyiben a Kereskedő minden gondossága ellenére hibás ár kerül a honlap felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. az adott szolgáltatás közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0” Ft-os vagy „1” Ft-os árra, akkor a Kereskedő nem köteles a szolgáltatást hibás áron értékesíteni, hanem felajánlhatja a helyes áron történő eladást, amelynek ismeretében a vásárló elállhat vásárlási szándékától.b.) A rendelés elküldéseAmennyiben megfelelőnek tartja a kiválasztott szolgáltatást, leellenőrizte a végösszeget, és úgy döntött, hogy meg szeretné azt vásárolni, kattintson az űrlap végén megjelenő “Regisztrálok” vagy „Megrendelem” gombra. Ezzel a vásárlás véglegessé válik, a megrendelés elküldésre kerül a Kereskedőnek. A szerződés ezzel a Kereskedő és a Vásárló között létrejön.5. Fizetési, átvételi információk:Tekintettel arra, hogy a honlapon szereplő szolgáltatás elektronikus oktatóanyag, így annak kiszállítása nem szükséges fizikailag. A megrendelést, és annak visszaigazolását követően a Vásárló köteles a vételárat a Kereskedő bankszámlaszámára elutalni (brandguide universe Kft., a szerződés az átutalással tekintendő teljesítettnek a Vásárló részéről.A vételárnak a megadott bankszámlaszámra való beérkezését követően a Kereskedő hozzáférést biztosít a megvásárolt oktatóanyaghoz a honlapon, valamint részvételi jogot szerez az oktatási eseményen való részvételre. A belépéshez szükséges a regisztrációkor megadott felhasználónév és jelszó. A Vásárló a jelen ÁSZF elfogadásával kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja a teljesítés ezen módon való megtörténtét, már magával az átutalás teljesítésével beleegyezik a teljesítés megkezdésébe.A Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációt bármikor indoklás nélkül visszautasítsa, azt bármikor visszavonja bármilyen felhasználói visszaélés esetén, illetve különösen abban az esetben, ha a Vásárló a regisztráció során valótlan, hiányos adatokat ad meg.A Vásárló bármikor jogosult a regisztrációjának törlését kérelmezni az oldalról írásban (e-mail útján az [email protected] e-mail címre küldve).6. A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságaiA Kereskedő és a Vásárló között létrejött elektronikus szerződés nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető. Az a Kereskedő és a Vásárló között létrejött elektronikus szerződés, megkötésének nyelve magyar.Az oktatóanyag megrendelésének időpontja az az időpont, amikor megrendelését a honlapon keresztül eljuttatja a Kereskedőhöz. Megrendelése akkor lép életbe, ha a Kereskedő e-mail-ben visszaigazolja a megrendelését.Bármilyen kifogás esetén kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal. Esetlegesen felmerülő panaszodat az ügyfélszolgálat telefonszámán +36-20-9311-835 hétfőtől csütörtökig 9.00-17.00 óráig illetve írásban, a [email protected] e-mail címen tudja bejelenteni.7. Elállási jog, kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállásTájékoztatjuk, hogy a a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet  29. § m) pontja alapján nem illeti meg elállási jog a Vásárlókat, tekintettel arra, hogy az adott oktató anyag nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalomnak minősülnek, melyek esetén amint a fogyasztó beleegyezésével megkezdődik teljesítés – amelyhez a Vásárló a 4. pontban foglaltak alapján a beleegyezését a jelen ÁSZF elfogadásával kifejezetten megadta -, az 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-a szerinti elállási jog elveszik.Tájékoztatjuk, hogy az oktatóanyagok szolgáltatása kapcsán hibás teljesítés fogalmilag kizárt, amennyiben a hozzáférést a Kereskedő megadja az adott anyaghoz, azt a Vásárló használhatja. A Polgári Törvénykönyv alapján fennálló kellékszavatossági igények teljesítése tehát lehetetlen.Amennyiben még bármilyen hiba fordulna elő, a Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Kereskedővel. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogaidat már nem érvényesítheti. Nem minősül a Kereskedő hibájának azon eset, amikor az internet szolgáltatás bármilyen hiányossága miatt nem hozzáférhetőek a megvásárolt anyagok.Tájékoztatjuk továbbá, hogy termékszavatosság jogával szintén nem élhet, mivel az ingó dolog hibája esetén érvényesíthető kizárólag, nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom szolgáltatása esetén nincsen ilyen lehetőség.8. AdatvédelemMegrendeléskor kizárólag azokat az információkat kérjük Vásárlóinktól, amelyek feltétlenül szükségesek a rendelés lebonyolításához. Ezeket az adatokat kapcsolattartásra, a megrendelések teljesítésére és hírlevél küldésre használjuk fel és harmadik fél számára nem adjuk ki. A vásárlók a megrendelés leadásával hozzájárulnak adataiknak a jelen szerződésben és a honlap üzemeltetőjének adatvédelmi politikájában írtakkal összhangban történő kezeléséhez. A megadott adatokat kiemelt biztonsággal, a 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (GDPR) és a   2011.évi CXII. törvény előírásainak megfelelően, az érintettek önkéntes hozzájárulásával kezeljük. Ennek ellenére, az internet nyilvánossága miatt előfordulhat, hogy rendszerünkbe idegen behatolások történhetnek és az adatok illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Ilyen esetekben a honlap üzemeltetőjét semminemű felelősség nem terheli.A brandguide universe Kft. ezúton tájékoztatja Önt, hogy személyes adatait a szerződés teljesítése, és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében a megrendeléstől számított hat évig tárolja. Amennyiben regisztráció során a nevét, lakcímét és e-mail címét megadta, a brandguide universe Kft.  későbbiekben tájékoztatni fogja aktuális újdonságairól. Adatai megadásával tehát önkéntes hozzájárulását (amely bármikor visszavonható) adja a jelen pontban írtak szerinti megkeresésekhez, továbbá ahhoz, hogy a brandguide universe Kft.  az Ön nevét és e-mail címét a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig a jelen pontban írtak szerint kezelje és felhasználja. Hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonhatja az [email protected] e-mail címen, vagy a brandguide universe Kft.. 9025 Győr, Vámbéry Ármin utca 47. fsz.1 postacímen. Kérjük, hogy hozzájáruló nyilatkozatának esetleges visszavonását akár postai úton, akár e-mailben oly módon tegye meg, hogy abból Önt, valamint azt az e-mail címet, amelyre többé nem szeretne tájékoztató leveleket kapni, egyértelműen azonosítani tudjuk. A törvény előírásai alapján tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről. Kérheti adatai módosítását illetve azok törlését vagy zárolását. Adatkezeléssel, adattovábbítással kapcsolatos levelét a lehető leghamarabb, de legkésőbb 30 napon belül írásban megválaszoljuk. Adatai módosítási, törlési vagy zárolási kérelméről mindazokat tájékoztatjuk, akiknek korábban az adatokat adatkezelés céljára továbbítottuk. Amennyiben az adatkezelés módjával nem ért egyet, a 2011.évi CXII. törvény alapján a Nemzeti Adat és Információszabadság hatósághoz fordulhat jogorvoslatért vagy a PTK alapján bíróság előtt érvényesítheti jogait. A további, részletes adatvédelmi szabályokat az Adatvédelmi Nyilatkozat tartalmazza.9. Fogyasztói kifogásAmennyiben a Vásárlónak panasza van, azt irodánk 2. pontban írt ügyfélszolgálatán, írásban, vagy személyesen szóban tudja bejelenteni. Ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Kereskedő a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányáta) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Vásárlónak átadni,b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:a) a Vásárló neve, lakcíme,b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,c) a Vásárló panaszának részletes leírása, a Vásárló által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,d) a Kereskedő nyilatkozata a Vásárló panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a Vásárló aláírása,f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.Az írásbeli panaszt a Kereskedő a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a Kereskedő indokolni köteles.Ha a kifogás rendezésének módja a Vásárló igényétől eltér, ennek indokolását a jegyzőkönyvben meg kell adni. A jegyzőkönyv másolatát a Vásárlónak át kell adni. Ha a Kereskedő a Vásárló igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles értesíteni a Vásárlót.10. Békéltető testületA békéltető testület hatáskörébe tartozik a Vásárló és a Kereskedő közötti, a szolgáltatás minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (a továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Vásárló vagy a Kereskedő kérésére tanácsot ad a Vásárlót megillető jogokkal és a Vásárlót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.A Kereskedővel megkötött ügyletekre elsősorban a Vásárló lakóhelye szerint illetékes békéltető testület jogosult. Ennek hiányában pedig a Kereskedő székhelye szerint illetékes békéltető testület a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Budapesti Békéltető Testület (székhelye: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10., e-mail cím: [email protected], fax: 06 (1) 488 21 86, telefon: 06 (1) 488 21 31).A vásárlók ezen szervezethez fordulhatnak a Kereskedővel való vitás ügyeik rendezése érdekében.11. Jogszabályi háttérA Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényA 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairólA 97/2014. (III.25.) Korm. rendelet a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításárólAz 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről12. Kapcsolódó weboldalakA honlapon, valamint a megvásárolt oktatóanyagban szerepel(het)nek olyan linkek, amelyek az internet olyan idegen weboldalra mutatnak, amelyek nem tartoznak a Kereskedő irányítása és felügyelete alá. Ezek a weboldalak harmadik személyek tulajdonában, kezelésében vannak. Az ilyen weboldalak tartalma semmilyen tekintetben nem képezi az Kereskedő garanciavállalását vagy jóváhagyását az ott nyújtott adatok, információk vonatkozásában. A Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget vagy szavatosságot az ilyen weboldalakon található információkért, adatvédelmi nyilatkozatért, regisztrációért vagy bármilyen más ott nyújtott tartalomért.13. FelelősségA honlapra történő belépéssel, annak használatával illetve a regisztrációval minden Vásárló elfogadja a honlap használatának jelen feltételeit, és elismeri, hogy a honlapot saját felelősségére használja.A Kereskedő megtesz minden ésszerű intézkedést a honlap biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban ezen felül semmiféle felelősséget nem vállal azokért a károkért, amelyek a honlap létezéséből, használatából, használatra képtelen állapotából, nem megfelelő működéséből, meghibásodásából, teljes egészére, vagy csak egy részére vonatkozó – akár előzetes értesítés nélküli – szüneteltetéséből, illetve a teljes leállításából, a honlapon elérhető tartalmak törléséből eredőben, további vonal-, vagy rendszerhibából, esetlegesen általa hordozott számítógépes vírusokból, valamint kém- és más kártékony programokból, vagy az adatok bárki által történő illetéktelen megváltoztatása következtében keletkeztek.A Vásárlót terheli minden felelősség a honlap használatából eredő, a szolgáltatást igénybe vevő készüléken bekövetkező károsodásért, meghibásodásért és/vagy adatvesztésért, ide értve a számítógépes vírusokból eredő meghibásodást is. A Kereskedő a honlap használatával összefüggésben javasolja, hogy a Vásárlók tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést, használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A honlapon történő regisztráció feltételezi a Vásárló részéről az internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. A Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.A Vásárló köteles tartózkodni attól, hogy megkíséreljen jogosulatlanul behatolni a honlap felületére, annak szervereire és hálózataiba, vagy más egyéb számítógépes rendszerbe vagy hálózatba, amely a honlaphoz kapcsolódik.Amennyiben a Kereskedő nem érvényesíti a jelen ÁSZF-ben írt bármely rendelkezést, úgy az nem jelent lemondást a rendelkezés, illetve a benne foglalt jog jövőbeni érvényesítéséről.14. Egyéb feltételekA Vásárló maradéktalanul elfogadja és egyetért a Kereskedő által biztosított szolgáltatások használatával kapcsolatban a jelen felhasználási feltételekkel, továbbá az Adatvédelmi nyilatkozatban és a Jogi nyilatkozatban (a továbbiakban Szabályzat) foglaltakkal.A Kereskedő fenntartja a jogot, hogy a szolgáltatás felületein (kezelőfelület, kiküldött e-mail utolsó sorai, egyéb, jelen pillanatban nem használt vagy nem definiált felületeken) reklámokat helyezzen el, illetve a Felhasználónak különböző üzleti partnerektől származó direkt e-mailben, SMS-ben és postai küldeményben ajánlatokat küldjön.A honlap egyes részei során ún. “cookie”-k kerülnek felhasználásra, melyek a Vásárló adatfeljegyzése és a Kereskedő azonosítása és további látogatásainak megkönnyítése érdekében a Kereskedő hardverének merevlemezén kerülnek tárolásra. A Vásárló beállíthatja böngésző programjában, hogy értesítést kapjon arról, amennyiben valaki cookie-t kíván részére küldeni, azonban a Vásárló határozhatja meg, hogy azt el kívánja-e fogadni vagy nem. Kereskedő felhívja a figyelmet arra, hogy a cookie-k el nem fogadásakor egyes honlapok működése körében akadály merülhet fel, illetve előfordulhat az, hogy a Vásárló nem kap jogosultságot bizonyos adatokhoz való hozzáféréshez.15. Feltételek módosításaA Kereskedő fenntartja magának a jogot arra, hogy a honlapon keresztül nyújtott szolgáltatásokat, valamint a jelen ÁSZF-et bármikor egyoldalúan módosítsa, szüneteltesse, illetve véglegesen megszüntesse a regisztrált Vásárlók megfelelő tájékoztatása mellett, továbbá a honlap tartalmát bármikor előzetes értesítés nélkül megváltoztassa, illetve törölje.Amennyiben a Kereskedő módosítja a jelen ÁSZF-et, minden esetben az ÁSZF módosított változata kerül a honlapon megjelenítésre, és a módosulás tényéről a Kereskedő a honlapon keresztül értesíti a Vásárlókat. Az esetleges módosítás a honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.A Vásárló kötelezettsége, hogy időről időre áttekintse az ÁSZF esetleges módosításait. Abban az esetben, ha a Vásárló a módosítások megjelenését követően továbbra is igénybe veszi a honlap szoláltatásait, az azt jelenti, hogy elfogadja a módosításokat, egyetért azokkal.16. Vegyes rendelkezésekJelen ÁSZF-et a magyar jog szabályaival összefüggésben kell értelmezni és teljesíteni, arra a magyar jog az irányadó. A hatáskörrel rendelkező magyar bíróságok kizárólagosan illetékesek minden olyan kérdés eldöntésére, amelyek a jelen ÁSZF-ből fakadnak. Az ÁSZF érvénytelen, hatálytalan, semmis, vagy végrehajthatatlan részei nem érintik az ÁSZF egyéb rendelkezéseinek érvényességét, hatályosságát és végrehajthatóságát.A Vásárló és a Kereskedő kapcsolatára – a hatályos jogszabályi rendelkezéseken kívül – kizárólag a jelen ÁSZF, a honlapon szerelő „Adatvédelmi nyilatkozat” és „Jogi nyilatkozat” rendelkezései vonatkoznak.Abban az esetben, ha bármi, amit a honlap tartalmaz, ellentétes, vagy össze nem férő a jelen ÁSZF-fel, ez utóbbi élvez elsőbbséget, kivéve, ha jogszabály ezt nem teszi lehetővé.

Süti Tájékoztató

Süti Tájékoztató